Elizabeth Banks

Elizabeth Banks

Elizabeth Banks, eredeti nevén Elizabeth Irene Mitchell 1974. február 10-én született Pittsfieldben, az Egyesült Államokban, gyári munkás és banki alkalmazott szülők gyermekeként. Skót és ír felmenőkkel rendelkezik. Először az iskolai színdarabokban próbálta ki magát, majd a University of Pennsylvanián színháztudományokból diplomázott. Nevét azért változtatta meg, hogy elkerülje az összetévesztést a szintén színésznő Elizabeth Mitchell-lel. Első fontosabb szerepét a Sam Raimi rendezésében bemutatott Pókemberben (2002) kapta, ezt egy kisebb szerep követte a Kapj el, ha tudsz (2002) című filmben. A közönség a A 40 éves szűz (2005) után jegyezhette meg nevét, melyben Steve Carellt kísérti meg. Bár Banks szépségét Audrey Hepburnéhez hasonlították, továbbra is mellékszerepeket kapott, többek között a Legyőzhetetlenben (2006) Mark Wahlberg oldalán, vagy Laura Bushként Oliver Stone W. (2008) című filmjében. Karrierjében az áttörést a nagysikerű széria, A stúdió (30 Rocks) (2010-2012) hozta meg számára, alakításáért kétszer jelölték Emmy-díjra. Sikeres filmje volt továbbá A következő három nap (2010) is, majd Paul Rudd testvérét játszotta az A lökött tesóben (2011). Időközben a Pókember is folytatásokat ért meg, melyekben szintén láthattuk (Pókember 2 – 2004, Pókember 3. – 2007). Effie Trinket, az undok konferanszié szerepét kapta a Suzanne Collins nemzetközi bestsellerén alapuló Az éhezők viadala (2012) című filmben (az ő szájából hangzik el a híres „May the odds be in your favour!” mondat is), és folytatásban, Az éhezők viadala: Futótűzben (2013). 2009 és 2014 között a Modern család című népszerű sorozat néhány epizódjában is láthattuk. Férjével, Max Handelmannal 2003 óta házasuk, két gyermekük van.
Ismert : Acting
Születésnap : 1974-02-10
Születési hely : Pittsfield, Massachusetts, USA
Más néven : Элизабет Бэнкс, Ελίζαμπεθ Μπανκς, Ελίζαμπεθ Μίτσελ, 엘리자베스 뱅크스, Elizabeth Casey, Elizabeth Irene Mitchell, Elizabeth Mitchell

Filmek listája Elizabeth Banks

HD

Polgárháború

2024 Movie
HD

Atlas

2024 Movie
HD

A halálkártya

2024 Movie
HD

Az első ómen

2024 Movie
HD

A kaszkadőr

2024 Movie
HD

Kinyírni a világot

2024 Movie
HD

Godzilla Minus One

2023 Movie
HD

Un père idéal

2024 Movie
HD

Kung Fu Panda 4.

2024 Movie
HD

Dűne: Második rész

2024 Movie
HD

Agymanók 2

2024 Movie
HD

Garfield

2024 Movie
HD

Szeplőtlen

2024 Movie